well minősítés

Az iroda megbetegít - De mit tegyünk, ha mégis sokáig akarunk élni?

A rossz levegő, a kevés fény, a sok stressz egyaránt megbetegíthet. Mivel életünk jelentős részét a munkahelyünkön töltjük - a 40 év alatt közel 10 ezer napot - nagyon nem mindegy, hogy ezt milyen körülmények között tesszük. Ahogy a betegségek és a környezet kapcsolatára egyre több vizsgálat irányul, úgy gyűrűzik be ez az ismeret az irodapiac világába is. A jövőben már nem lesz elég energiahatékony irodát építeni, az is fontosabbá válik, hogy az irodai környezet segítse az egészségünk megőrzését. Erre ugyanis a munkavállalók is egyre nagyobb figyelmet fordítanak, így pedig a munkavállalókért folytatott harcban komoly stratégiai szerep juthat a megfelelő irodai környezetnek. Ezt az új irányt igyekszik megfogalmazni az új irodaminősítési rendszer, a WELL, amely sorvezetőként szolgálhat a fejlesztők és cégek számára az "egészségünket is védő" irodák kialakításában.

Ezért az elismerésért versengenek a világ legnagyobb fejlesztői

A modern irodaházak esetében egyre inkább felértékelődnek a különböző épületminősítések kérdése, amelyek a bérlők számára is tájékoztatást adnak az épület minősége vagy a munkavállalók által igénybe vehető szolgáltatások lehetőségeiről. A minősítések közül az egyik legújabbként került be a köztudatba a Well-being, aminek elérésére Magyarországon is egyre több iroda pályázik. A tanúsítvány jelentőségéről, a hazai irodapiaci szereplőkre gyakorolt hatásairól Radványi Gábort, a Futureal főépítészét kérdeztük.

Senki nem beszél róla, de minden irodai dolgozót érint

Ha új irodapiaci trendekről beszélünk, nem feledkezhetünk meg az épület-tanúsításban előkerülő újdonságokkal sem. Bár elsőre nem tűnik izgalmasnak maga a dokumentáció és a kivitelezési megoldások részletei, amelyekkel jobb szintű besorolást kaphat egy épület, mégis szerves része mindenki életének. A WELL minősítés, egy olyan épületekre vonatkozó certifikáció, amely kifejezetten a dolgozók elégedettségéről szól, vagyis minden irodai alkalmazottat érint. Bármilyen elrendezés, műszaki megoldás, szolgáltatás, vagy kényelmi tényező szívesen látott az épületben, ha az a dolgozó termelékenységét és elégedettségét növeli, természetesen az észszerűség határain belül. A Portfolio Property Investment Forum irodapiaci szekciójában egy kerekasztal-beszélgetés keretében volt szó erről az újdonságról.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.